Vendég könyvünk Blogja!

Természetjárók emlékei

Visegrád - túra

A gyalogtúra útvonala kétszer annyi volt, mint amennyire terveztük.

Egy kis irói vénával rendelkezõ túrázó beszámolóját olvashatjátok itt. Hová mennek ezek az emberek? – nézik értetlenül 5002-ben a Föld lakói földalatti rezidenciájukban egy kivetítõn annak a kis embercsoportnak a tagjait, akik komótosan, vidáman elindulnak egy kis pilisi faluból, Pilisszentlászlóbol, mennek, mendegélnek, betérnek fák közé, ráfordulnak a hegyi ösvényre, aztán csak mennek fölfelé, kapaszkodnak a lejtõs, avarral és görgõ kövekkel borított úton, körülöttük fák és fák, az égerfák füstszürke oszlopai kéken vakító misztikus háttérbõl magasodnak, a fák alatt rozsdabarna avarszõnyeg, ami alól egyre sûrûbben, egyre nagyobb mennyiségben, vidáman kandikál rengeteg színpompás valami, amit ezek az emberek kék ibolyának, fehér ibolyának, erdei kankalinnak, hóvirágnak, téltemetõnek, illatos hunyornak neveznek. Mi a céljuk? – kérdezik újra a lepusztított, jó levegõjét veszített Föld lakói újra egymástól. Az esõ elered, elõbb csak szemetel kicsit, aztán sûrûbben rákezd, a menetelõk fejükre húzzák rövidkabátjuk csuklyáját, némelyik megpróbálja kinyitni rakoncátlan esernyõjét, és csak mennek tovább, néha leülnek egy-egy kivágott fatörzsre, elõszednek valami ennivalót, vidám beszélgetés közben kortyintanak rá, egyikük lefényképez eldugott helyeken erdei pajzsikát, medvefüvet, s több más, „érdektelen”, semmitmondó kis zöld növénykét. Miért mennek felfelé? biztosan van fönt valami érdekes – latolgatják tovább a kis csoport úti célját, na, most meg újra elindulnak ugyanazon az úton! Halló, ott már voltatok! – kiabál a fotelból izgatott utódunk, de a filmen a gyalogló csoport csak tovább poroszkál lefelé a görgõs kavicsokon el-elcsúszva, aztán lemásznak egy patakmederbe – (inni vagy fürödni akarnak? figyel a földalatti lakó) – nem, nem isznak, avarral, ágacskákkal, sziklatörmelékekkel tele gyengén és piszkosan szivárog csak a patakvíz, mindenki saját kulacsból iddogál – hacsak el nem tört neki, mint egyiküknek esés közben, aki dühösen veszi ezt tudomásul és szilánkokkal veszélyeztetett boros teáját a patak vizébe önti. A csapatvezetõ egy útelágazásnál elmondja, két út van itt, aki úgy gondolja, elég volt, menjen le Dunabogdányba, onnan hazamehet, alternatívaként föl lehet menni egy hegyre, aztán le, aztán egy másik hegyre, a csoport kis tanakodás után egyértelmûen elindul felfelé. Miért mennek felfelé? mégiscsak kell ott valami nagy dolognak lennie! – a földalatti lakók izgalommal nézik tovább a filmet, egyre feszültebben várva valami érdekes kifejletre, a csapat elindul felfelé, aztán meg lefelé, néha fenékre esik valaki, aztán föláll és megy tovább, egy-két ember mindig lemarad, de a többiek a pihenõben mindig bevárják, persze a lemaradók így sose pihennek, de hát ilyen az élet, menni kell tovább, egyszer kiugrik a bozótból egy õz, kicsit meg is riad a szemébe ugró piros-feketén rikító mintás kabáttól, zavarodottan elszökell mellette, aztán másodpercek alatt eltûnik fölfelé a hegyoldal fái közt. Talán itt csinálnak majd valamit - kanyarodik a csoport egy farakás elé, de nem állnak meg, átmennek a nyitott kerítéskapun, és újabb menetelés következik, aztán átvágnak egy újabb mezõn, azt elhagyva egy bob pálya tárul eléjük, de nem mennek föl, hanem elindulnak lefelé az országúton, majd kisvártatva megérkeznek egy õsi vár romjaihoz (Visegrádi királyi vár – olvasható egy táblán), betérnek az alatta levõ bódék elé, kávét teát isznak, kiflibe dugott virslit esznek mustárral vagy anélkül, nézelõdnek érdektelen, csicsás tárgyakkal telezsúfolt bódék elõtt, aztán elindulnak jobbra föl, azután pedig már csak lefelé mennek, vagy inkább rohannak, mert nagyon lejt az út, megállni szinte lehetetlen, vigyázni viszont nem árt, mert rengeteg apró kavics görög a lábuk alatt, aztán elérkeznek mesterségesen kikövezett utakhoz, kétoldalt házak, a csoport megáll egy sárga busz elsõ ajtaja elõtt, a buszra fölszállnak, mindenki leül valahová, a busz elindul, de az emberek csak üldögélnek, van, aki zsebsakkot vesz elõ, késõbb még többen szállnak föl, megtelik a busz, lassan besötétedik, az utakon rengeteg jármû tolong, araszolnak egy nagyváros felé, átmennek egy hídon, azután a busz beérkezik egy pályaudvarra, ahol mindenki leszáll, búcsút vesznek egymástól és mindenki másfelé indul el. De mi volt ennek az egész napos menetelésnek a célja? kapcsolják ki a kivetítõt kedves utódaink. Be is veszik magukat egy helyiségbe, ahol ebbõl a korból elõhívnak minden archivált anyagot, hátha majd abból választ kapnak a kérdésükre. Isabella
A túra útvonal: Pilisszentlászló - Rózsa hegy - Szt.László hegy - Pady rét - Pap rét - Rákóczi tetõ - Zánkói rét - Vértes mezõ - Teknõs hát - Édeslyuk kunyhó - Vízverés-Urak asztala - Vízverés nyerge - Hajlékos bérc - Visegrád kapu - Király út - Fekete hegy - Nagy villám - Visegrád.