Vendég könyvünk Blogja!

Természetjárók emlékei

Gerecse beszámoló

A gyalogtúra egy kicsit kibõvítve és több szintemelkedéssel tartott a következõ útvonalon:

Országos KÉK- túra szakasz - a 11. számú túra középsõ része

Útvonal: Héreg – Halyagos – Bánya-hegyi erdészház – Gerecse-oldal – Sandl-hárs – Serédy-kastély (üdülõ) – Kis- Gerecse-kõfejtõ – Pusztamarót – Vaskapu – Büdös-lyuk – Kökényes-oldal – Péliföldszentkereszt – Furdalós – Öreg-kõ - Mogyorósbánya
Táv: 27 km.
Szintemelkedés: 1 000 m (összesítve)

Kis csoportunk ma a Népligetnél találkozott, ahonnan 7:15-kor indult a busz Tatabánya felé. Gyors átszállást követõen, 09:30 elõtt pár perccel már a Héreg melletti fõút buszmegállójában találtuk magunkat. A falun átvezetõ mûút mentén megnéztük a késõ barokk stílusú református és a barokk stílusú katolikus templomot, majd a falu végénél a zöld sáv jelzésen kezdtük meg túránkat a Gerecse számunkra eddig ismeretlen belsõ részében.

A Tatai törésvonal, a Zsámbéki-medence és a Duna között elterülõ hegyvidéki tájképet foglaljuk össze Gerecse néven. A Gerecse egy alacsony dolomit és mészkõhegység. Az alacsonyabb részeken cseres tölgyesek, kicsit feljebb gyertyános tölgyes, a magasabb helyeken bükkös, a lejtõkön karsztbokor-erdõk, sziklagyepek, és – az enyhébb esésû helyeken – lejtõsztyepp-rétek, pusztagyepek találhatók. A Gerecse a Magyar-középhegység nyugati vonulatának, a Dunántúli-középhegységbõl annak is Dunazug-hegységcsoportjából a legnyugatibb tájegysége. 850 km2 kiterjedésû. Legmagasabb csúcsa a 634 méter magas Gerecse. A hegység 8 617,4 ha-ja 1977 óta védett (Gerecsei Tájvédelmi Körzet), 5 terület fokozott védelem alatt áll. Természetes határai északon a Duna, nyugaton a Dunaalmási-tatai törésvonal és az Által-ér völgye, délen a Tata-bicskei törésvonal. Keleti határvonala nem különül el élesen. Háromszög alakú röghegység, mely aprólékosan feldarabolódott és ferdén kibillent mészkõ és dolomit (felsõ triász) rögök sorozatából áll. Kicsiny rögei keleten meredek, keletrõl nyugatra enyhén lejtenek, négy nagy vonulatokban rendezõdve csaknem merõlegesen futnak ki a Dunához. A hegység tipikusan gyûretlen röghegység, mely az egyes orogén mozgások hatására összetört, s a törések mentén süllyedések, illetve kiemelkedések jöttek létre. Legidõsebb kõzetei a triász dolomit és Dachsteni mészkõ, továbbá a változatos kifejlõdésû jura és kréta mészkõformációk, kréta durvatörmelékes öszleletek. Ezekre a középsõ-eocén tenger agyagos, márgás, helyenként széntelepes üledékeket rétegzett. A szerkezeti árkokban az eocént követõ szárazföldi periódus után oligocén homok, márga, kavics, a peremeken pannóniai deltakavics, agyag és homok, édesvízi mészkõ rakódott le; a negyedidõszaki üledékeket édesvízi mészkõ, lösz, lejtõüledékek, folyóvízi homok és kavics képviselik.

Az út a gyertyános tölgyesben vezetett, rövid ideig szinten haladva, majd hamarosan erõs emelkedõn kellett kapaszkodnunk a Halyagos aljáig. Itt kis idõre ismét kiegyenesedett az út – egy kis vágáson ki lehetett látni a Fehér-kõ sziklaszirtjeire, majd a 447 méteres Halyagos tetejéig újra emelkedõ következett. Lassanként megjelentek a bükkfák is, a hatalmas fák között, a jobb oldalon húzódó mély völgy peremén jutottunk egyre feljebb. Közvetlenül a hegycsúcs elõtt értük el a öld jelzésre merõleges kék sáv utat. A keresztezõdésnél jobbra kanyarodtunk és rövid gyaloglás után egy tisztásra kiérve érkeztünk meg a bánya-hegyi erdészházhoz, mely elõtt egy tölgyre rakva találtuk meg a bélyegzõt.

A bánya a mai napig is mûködik, a magyar „vörös márványt” bányásszák ki. Ez a vasoxid miatt vörösre színezõdött kõzet tulajdonképpen nem igazi márvány, mivel tengeri üledékes, kemény mészkõ. Ilyen kõzetet használtak a Mátyás királyunk visegrádi és budai palotájának díszítéséhez is.

A bélyegzést követõen a tisztás jobb szélén az erdõbe vezetõ Kék jelzésen indultunk tovább. Bal kéz felõl félelmetes, sötét fenyves, jobb kéz felõl tölgyes, bükkös erdõben vezetett az út. Hamarosan kereszteztük a megszûnt bányavasút nyomvonalát, a régvolt vasúti töltést még ma is viszonylag jó állapotban találtuk. Az út észak felé fordult, a kék kereszt letérõ után egy kerítéssel körbevett, új telepítésû tarvágás jobb oldalán haladt tovább az út. Bal felõl a Gerecse-hegy (633 m) tömbje magasodott fölénk. A szekérút folyamatosan a hegy lábánál haladt. Egy éppen az ebédjét elfogyasztó vadkan mellett elhaladva újra beértünk az erdõbe. Égig érõ bükkfák és tölgyek között, a Gerecse északi oldalában vezetett a jelzés. Hangyavárak között haladt tovább a továbbra is széles, járható erdészeti út. Egy száz éves tölgyet elhagyva láttuk meg a több mint 200 éves Sandl-hársat, melynek gyökerei között kis pihenõt tartottunk. A hárssal szemben egy másik érdekes facsoportot is észrevettünk: egy vékony, egyenes törzset ölelt át hátulról egy hozzá hasonló, szorosan a másikhoz simuló fa, majd még a lombkorona elõtt szabályosan kettényílt elõtte, és büszkén kísérte párját a magasba. Szintben haladva érkeztünk meg a Serédi-kastély (volt Gerecse üdülõ, jelenleg kiadó üdülõhely) patinás épülete elõtt húzódó kerítés mellé, ahol a következõ bélyegzõt találtuk. Innen kis kitérõt tettünk a kék sáv jelzésrõl és meglátogattuk a Kis-Gerecse kõfejtõjét.
Útközben megnéztük a Tûzköves-barlangot és a Jura-zsombolyt, majd a bánya szélén visszakapaszkodva értünk vissza a kék sáv útra. A kõfejtõtõl csodás panoráma tárult elénk: alattunk a függõleges falú vágatok, szemben a világhírû Pisznice vonulata vonzotta a tekintetet.
Legközelebb ennek is idõt kell szentelni és egy helyi vezetõvel közösen, engedéllyel kell megpróbálni bejutni a szigorúan védett területre, mely õsmaradványairól, barlangjáról méltán híres. Az út hamarosan lejteni kezd, és egy völgyet elhagyva (villanyvezeték) a Kis-Gerecse oldalára jutottunk. Körbe-körbe mindenhol fehér mészkõsziklák uralták a területet. Az út továbbra is lefele vezetett, 100 méter után egy több méter magas sziklafal alá értünk, ahol egy kis emléktábla volt a sziklába vésve (Kovács Mihály?) és felette egy Mária kegyhely. Itt fogyasztottuk el az ebédet, majd a sziklás úton, éles lejtõt követve a Gerecse TV-torony üzemi útjához érkeztünk. A piros sáv jelzés innen kanyarodik vissza Héreg felé, de mi a kék sáv jelzésen folytattuk tovább az utat. A két hegy közötti völgyben, a Vízválasztón haladt tovább az út, jobb oldalon elkerítve újból csodás bükkös erdõ tárult elénk. Rövid gyaloglást követõen elértük az erdõ szélét és széles rétek mellett haladva megérkeztünk Pusztamarótra. Visszatekintve magunk mögé a Gerecse zárt tömbje látszódott, tetején a Tv-toronnyal, mely most kilátóként is üzemel. Egy íves jobb kanyar után pillantottunk meg egy hatalmas fenyõt, melynek lábánál a település régi temetõjét, néhány csodásan faragott sírkövet találtunk. Innen jobb kéz felé helyezkedett el a csupán néhány házból álló Pusztamarót.

A XIV. században említik elõször, késõbb templomos rendházat, majd vadászkastélyt is építettek ide. A mohácsi csatát követõen szekérvárrá alakították, de a jelentõs török erõ ellen ez más semmit sem érhetett. A vasút megépítését követõen a gyümölcstermelés vált jelentõssé, majd a szocializmus ideje alatt gyerektáborként használták. A volt „úttörõtábor” jelenleg turista központként üzemel. Levélcím: PUSZTAMARÓT Kft. 2525 Bajna, Pusztamaróti Tábor; telefon és fax : (06)60 321-296.

Az újabb bélyegzés után kissé visszafelé haladva a rét szélén értük el újra a kék sáv jelzést. Hirtelen É-ra fordult az út, a Marót-kõ és a Marót-hegy oldalában haladva. Vidám hangulatú, csendes, madárdalos tölgyesben vezetett lefelé az utunk. Hirtelen balra fordulva, szinte haladva a Domoszló-völgybe jutottunk, melyben hosszú tûkanyarral kerültük meg a Vaskapu szurdokot. Egy nyiladékhoz érve balra fordultunk és a villanyvezetéket követve elõször a kerítés bal, késõbb a jobb oldalán folyamatosan hullámozva haladtunk elõre. Közel 2 km után jobbra fordulva a Bika-rét széléhez értünk, itt egy kis pihenõt is tartottunk. A Bika-rétrõl csodás panoráma tárul elénk: elõttünk egy hatalmas napraforgó mezõ, mögötte a Som-berekkel, a Marót-heggyel és a környezõ hegykúpokkal. A kerítés mellé visszatérve néhány száz méter után kiértünk a bajóti országútra, melyrõl kis emelkedés után hirtelen jobbra tértünk le. Az út erõsen emelkedni kezdett, majd a baloldalon emelkedõ magas homokkõ fal egy vágatában bekanyarodott újból az erdõbe.
Az emelkedõ továbbra is izzasztott minket. Hamarosan a Büdös-lyuk mellé érkeztünk, ahonnan a Kökényes-oldalon és a Bozótoson keresztül a Péli-föld széléhez értünk. Itt már jelentõs mennyiségû légy és szúnyog armada követte utunkat. A domb tetejérõl csodás panoráma tárult elénk. A Gerecse É-i vonulata, az Öreg-kõ, a Kõszikla, a Hegyes-kõ, a Gete-csoport csúcsai vezették szemünket egészen a Pilis Ny-i vonulatáig. A szántó melletti földúton ereszkedtünk le az országútra, ahol jobbra kanyarodva kicsit több mint 1 km után érkeztünk meg Péliföldszentkeresztre. Péliföldszentkereszt õsi zarándokhely, mely a 633 méter magas Gerecse nyúlványa és a 374 m magas Öregkõ hegy lábánál fekszik.

Az elsõ írott levél 1265-bõl származik. Ezen a területen már az Árpád korban népes település lehetett, mely az oklevélben Pél néven szerepelt. Idõrendben a következõ okirat 1269-bõl származik. Az 1406-1715-ig feljegyzett éves összeírásokban Péliföld nem szerepel. Valószínûleg 1526-1543 között pusztulhatott el. Az 1700-as évek elején Ágoston rendi remeték éltek itt, akik saját kápolnával rendelkeztek. Középkori templomának romjai a mai templom helyén a XVIII. sz.-ban még álltak. Az 1732. évi visitati canonoca alkalmával följegyezték, hogy Péliföld - Nyergesújfalu filiája az esztergomi érsek birtoka. A mai mûemlék jellegû barokk stílusú templomot 1735-ben Eszterházy Imre hercegprímás építtette, aki ugyanebben az évben búcsújáró hellyé nyilvánította, Szentkereszt tiszteletére, így lett a neve Péliföldszentkereszt. 1763-ban Barkóczy Ferenc érsek a nazarénus rendet telepítette ide, majd egy év múlva kolostort emeltetett számukra. Õk l763-tól 1770-ig mûködtek Péliföldszentkereszten. 1866-ban Scitovszky János hercegprímás, esztergomi érsek meghívására a magyar alapítású pálos rend telepedett le, akik a következõ évben el is hagyták Szentkeresztet. Vaszary Kolos prímás újra megpróbálja letelepíteni õket 1903-ban, de csak 3 évig maradtak. 1913-ban Cshernoch János hercegprímás a Szalézi rendet hívta meg és telepítette le, lelkipásztori feladattal bízta meg. A kegyhelyet plébánia rangra emelte. 1944-ben a szalézieknek menekülniük kellett Magyarországról, így hamarosan az állam tulajdonába került a rendház. Az elmúlt 40 évben volt vájár ipari iskola 1981-ig, 1989-ig börtön, de Rockenbauer Pálék még úttörõtáborként is látták. 1994-ben a Szalézi rend újra megkapta Szentkeresztet. Visszaköltözésüket követõen a templomot, a rendházat is felújították. Ma hármas funkciója van : kegyhely, lelkigyakorlatos ház és nyári üdülõhely ministránsoknak, hittanosoknak és családosoknak. (Don Bosco Ifjúsági Központ). Feltétlenül megtekintésre érdemes a XVIII. sz-i Kálvária-szoborcsoport, melynek minden stációja más-más stílusban épült, a Schmidt Sándor bányaigazgató által az 1930-as években építtetett lourdesi barlang (kõkápolna). Sajnos a hivatalos Kék-túra bélyegzõt nem tudtuk használni, mivel nem éppen épeszûnek mondható barbárok a bélyegzõrõl a gumiborítást lekaparták. Szerencsénkre a rendházban kaptunk egy sokkal szebb bélyegzést, majd az igen barátságos plébános még a templomot is körbe mutatta, elmesélve rendjük és a település rövid történetét.

Az újabb pihenõt követõen a plébánia mögött vezetõ úton folytattuk tovább a túrát. Néhány száz méter után érkeztünk meg a közelben található Szent Kút-forráshoz, ahol megnéztük a II. világháborús katonasírt, a Mária-kegyhelyet és a kulacsok feltöltése után az Öreg-kõ felé vettük az irányt. A fák közül kiérve a Furdalós dombjának szántóján keltünk keresztül, amely most sárga, fehér virágtakaróval volt borítva.
A szúnyogok második inváziója itt kezdõdött meg. Visszatekintve láthattuk a péliföldszentkereszti templomtornyot, bal kéz felõl a Gerecse háta látszott a TV-toronnyal, mögöttünk a távolban a Gete hegycsoport emelkedett ki, elõttünk pedig az Öreg-kõ sziklaszirtje fehérlett. A mezõn átérve elõször egyenesen, a térkép szerint próbáltunk közeledni a sziklához, de a K jelzést néhány méter után sem pillantottuk meg. Szerencsénkre azonban így észrevettünk egy kis rókát, aki minket meglátva gyors iramban elfutott a hegyoldal felé, a bozótosba. Visszaléptünk a szántó széléhez, ahol egy kicsit É felé kellett haladnunk a szekérúton, innen vezetett felfelé a kaptató a hegy lábához. A hegy alatti szekérúton hamar eljutottunk a szikla alatti pihenõhelyre. Innen vezetett fel a kkor.jpg (883 bytes) a Jankovich-barlanghoz és az Öreg-kõ tetejére.

A 375 m magas Öregkõ természetvédelmi terület. 50-60 m-es kibillent dachsteini mészkõbõl álló, szinte merõleges sziklaszirtje a fülesbagoly és a kerecsensólyom fészkelõ helye. Sziklamászó iskolaként is használják. A Gerecsében csak itt fordul elõ a fürtvirágzatú szirti ternye. Említésre méltóak õsember lakta barlangjai és hidrotermálisan keletkezett aknabarlangjai (zsombolyok). A 2. számú zsombolyból került elõ hazánk legnagyobb, 5-6 cm él-hosszúságú barit táblája (súlypát). A Jankovich-barlang az Öregkõ meredek letörésû hatalmas mészkõsziklái között nyílik. Felszakadt mennyezetû több folyosóból és terembõl álló, hévizes eredetû barlang, mely fõként õsrégészeti szempontból jelentõs.

Kis emelkedõ után egy betonlépcsõsora aljához értünk: 200 lépcsõ után elõször a Baits-barlanghoz, majd a Jankovich-barlanghoz értünk. Magával ragadó látványt nyújtott a kb. 10 széles és magas barlang, mely 35 méter mélyen nyúlik a sziklafalba. A barlang mellett falépcsõsor vezet fel meredeken az Öreg-kõ tetejére, ahonnan fantasztikus kilátás tárult elénk: É-ÉNY felé a sziklafal húzódott, háttérben a Duna vonalával, K felé a Gete látszott, ÉK felé a kanyargó Duna az esztergomi bazilikával. Lenyûgözõ volt, mintha madártávlatból láthattuk volna be a környezõ hegyeket. Az izzasztó leereszkedést követõen a ksav.gif (920 bytes) jelzésen folytattuk az utat. Hamarosan sûrû bozótos, cserjés fiatal erdõbe értünk, egészen a Gyertyános felé tartó szekérútig kellett a bokrok között utat vágni magunknak. Kiérve a földútra elõször balra, majd a Gyertyános kúpja alatt jobbra fordultunk. Körülöttünk folyamatosan erdõ és szántó váltotta egymást. 1 km után ismét éles bal kanyar következett, egy fakereszt mellett elhaladva vezetett a kikövezett út be Mogyorósbánya kis falujába. Hamarosan elértük az elsõ házakat, majd nemsokára már a buszmegállót vizsgáltuk.
Teljes megdöbbenésünkre a Volán menetrend szerinti buszt nem láttuk kiírva a táblára. Elindultunk a Kakukk vendéglõbe, hogy a mai utolsó bélyegzõt beszerezzük, ott aztán kiderült, hogy amit a menetrend Mogyorósbánya Rakodó megállónak neveztek, az tulajdonképpen nem is létezik, illetve más elnevezése van. Ez még nem is lett volna probléma, csak ez a megállóhely a Duna mellett, még 4 km-re helyezkedett el. Szerencsénkre a vendéglõ tulaja segítõkésznek bizonyult és hamar megszervezte számunkra a lejutást: egy fiatal pár autóval fuvarozott le minket Tátra, ahol a Dorogra közlekedõ, majd onnan Budapestre induló autóbuszra szállhattunk fel. 21:30-ra már az Árpád-hídnál voltunk. Legközelebb innen folytatjuk.

Folytassa a posta olvasását »