Vendég könyvünk Blogja!

Természetjárók emlékei

Gesztesi - túra

A gyalogtúra két részből áll, ez az először teljesített.

Országos KÉK- túra szakasz - a 10. számú túra második része

A szokásosnál kicsit korábban volt az indulás. A buszunk 6:00-kor indult a Népligettől, esős időben érkeztünk meg Székesfehérvárra, ahonnan 7:45-kor tovább indultunk Kőhányáspuszta felé. 1/2 9 körül érkeztünk meg a csupán néhány házból és az Esterházy-kápolnából álló településre. Emberrel itt nem találkoztunk, a kulcsos ház bejáratától néhány lépésnyire megtaláltuk a bélyegzőt, majd a kék jelzést követve elindultunk. A műút keresztezését követően egy szekérúton haladtunk, átmentünk egy kis szántóterületen – érdekes, hogy a szántó közepén egy pici kis dombon fák közé rejtve egy magaslest vettünk észre, a „furfangos” vadászok dolgát megkönnyítendő – majd a Német-völgy sötét, mélyen bevágott dombjai közé értünk. Egy szikla alakulatot elhagyva, emelkedő úton jutottunk fel a Cseresznyefa-hajtás fennsíkjára, ahol gyönyörű százados bükkösben vonultunk tovább.
Az idő szerencsére megkegyelmezett nekünk, annak ellenére, hogy reggel, az utazás alatt még esett, itt már csak a pára, az elvonuló köd volt a tanúja a korábbi csapadéknak. Az Űző-hegy aljában elhaladva értünk be a Gesztesi-parkerdő területére. A kék L jelzésen felkapaszkodva a Gesztesi-vár, Turistaszálló bejáratához érkeztünk. Itt egy kicsit várnunk kellett, mert a személyzet csak 10:00 óra előtt pár perccel érkezett meg. Reggeliztünk, majd a nyitást követően bevonultunk a várba.

A község közvetlen közelében, az erdővel borított Várhegy tetején található a szabályos, hosszan elnyújtott téglalap alaprajzú, ún. "háromsejtes" elrendezésű vár, az északi oldalán pilléres, felvonóhidas bejárattal, közelében a kapu védelmére szolgáló toronnyal. Az eredetileg egyemeletes vár bővítése Zsigmond uralkodásának idejére esik, amikor még egy emelettel megmagasították. Az 1543-1558-as évek között megerősítették a vár bejáratát, kettős farkasvermet alakítottak ki úgy, hogy a belső várkapu felvonóhídját átalakították, a kapu elé farkasvermet építettek, a kettő közötti kőfalon kilövonyílást vágtak. A nyugati farkasvermet felvonóhíddal látták el, a jelenlegi bejárat elé egy egyszintes épületet emeltek, és a belső farkasvermet feltehetően pallókkal fedték be. A hódoltság alatt a török a nyugati torony és a belső vár kapuja között egy kazamatasort alakítottak ki, amely mögött egy dongaboltozatos helyiséget is építette. Ebből az időből származik a kapubejárat fölötti két orrfülke, melyekbe a függőfolyosókról lehetett bejutni. A várat egy kerítőfal övezte, de ennek feltárása még nem történt meg. A gesztesi vár építésének pontos idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Feltehetően a honfoglalástól itt birtokos Csák nemzetség valamelyik tagja építhette a tatárjárás után. A várat először az 1326-ban kelt oklevélben említették, amely szerint Károly Róbert király a Csák nembeli István fiaitól, Pétertol és Istvántól csereképpen átvette Gesztes, Csókakő, Bátorkő, Csesznek várakat, a hozzájuk tartozó birtokokkal, s értük Dombó és Nyék királyi várakat adta tartozékaikkal együtt. Várnagyát, chóri Nagy Péter fia Tamás 1331-1360 között kiadott okleveleink gyakran említik. A királyi várban tartózkodott 1360-ban Nagy Lajos, 1387-ben Zsigmond király, 1388-ban pedig Mária királyné. Gesztes várát Albert király 1438-ban Rozgonyi Istvánnak zálogosította el, a zálogot 1458-ban Mátyás király is elismerte. 1444-1446 között Újlaky Miklós mondta magáénak, aki ekkor ténylegesen is a birtokában tartotta. Rozgonyi János királyi tárnokmester és fia János, valamint testvérei Rajnáld és Ozsváth 1460-ban Újlaky Miklósra ruházták át Gesztes várban és tartozékaiban szerzett összes örök-, valamint zálogjaikat. A Rozgonyiak ennek ellenére 1464-ben még jogot tartottak ugyan a birtokhoz, azonban ekkor, de még 1492-ben és az Újlaky család birtoka volt. Közben 1437-ben Mátyás király enyingi Török Ambrusnak és feleségének, devecseri Csoron Katalinnak fiúági, ennek kihalása esetére pedig leányági örökösödéssel adományozta Gesztes, Pápa, Ugod és Devecser várakat, a tartozékaikkal együtt. Gesztes azonban Török Imre nándorfehérvári bán ténylegesen, csak 1517-ben tudta birtokba venni. A mohácsi csatavesztés után, 1529-ben ostromolta először a török a várat, de csak 1543-ben foglalta el. Rövid ido után újra magyar kézre került, majd 1558-ban a királyi sereg szállta meg, de még ebben az évben újra a török lett az úr, majd pedig 1605-ben Bocskai foglalta el. A gyakori harcok során súlyosan sérült várat 1652-ben a Komárom megyei gyűlés 400 forinton helyreállíttatta de ezután már hadi jelentőségét vesztve, karbantartásával senki sem törődött Véglegesen a XVIII. században pusztult el, amikor a birtokos Esterházy József engedélyével a vár köveit a majki kamalduli-rendház építkezéseinél használták fel. A várat az 1960-as években az OMF táratta fel G.Sándor, Mária régész irányításával, és helyreállítatta Erdei Ferenc (OMF) építész tervei alapján. A műemléki helyreállítás során az épület egy részéből turistaszállót alakítottak ki, a tetején kilátóhely működik.

A vár éttermében elfogyasztottuk a tízórait, bélyegeztünk a füzetbe, felmentünk a kilátóba – fentről jól látszott a ránk váró Zsigmond-kő, a vár alatt elterülő kis falu, Várgesztes is és a Vértes erdőtengere körbe –, majd tovább indultunk lefelé a várhegyről. A vár alatti parkolónál jobbra fordultunk, hamarosan a Gesztesi-kőfülke lépcsősora alatt álltunk. Felmásztunk a hegyoldalban található szikla képződmények aljába. Talán valami remetelak vagy kegyhely lehetett korábban az a sziklalyuk, előtte jó állapotú padok helyezkedtek el. Kis szusszantás után visszatértünk az útra és besétáltunk Várgesztesre.

A Gesztesi-várhoz tartozó kis település a török időkben itt folyó harcok során teljesen elpusztult, csak a XVII. Század vége felé – miután az Esterházy-család tulajdona lett – kezdődött meg a falu benépesítése, főleg német anyanyelvű lakossággal. Ekkor még Pusztagesztes volt a helység neve. Jellemzően fakitermeléssel, faszénégetéssel és az erdőirtással szabaddá vált területeken földműveléssel foglalkoztak az itt élők. Saját templomuk is csak 1872-ben épült. 1914-ig Vértessomló közigazgatási területéhez tartozott, azóta önálló település. Jelenlegi nevét 1917-ben kapta.

A falun keresztül vezető műúton folytattuk az utat, majd a falu végén 2000-ben kialakított mesterséges tó mellet élesen jobbra fordulva a Zsigmond-kő mellett vezető kis szurdokba tértünk. Gyertyánok és tölgyek között haladva először a kőszikla alatti kis ösvényen alulról néztük meg a csodás képződményt, majd a jobbra „feltérő” kék kör jelzésen oldalaztunk ki a sziklaszirt tetejére. Itt is kis pihenőt tartottunk, ebédeltünk, de főleg a szép kilátás bilincselt ide minket. Visszanézve a gesztesi várhegy, a falu, a tó, jobbra tekintve a villapark, Majkpuszta és talán Oroszlány házai látszottak az addigra elővillant napsütésben. Hamarosan tovább indultunk, utunk egy tarvágásos domboldalba vezetett. A virágok között haladva ismét erdőbe jutottunk, rövid szintút megtételét követően pedig a Gadóc emelkedő, vegyes erdejében találtuk magunkat. A Zsigmond király képmását viselő fánál hirtelen balra fordultunk és kis sétát követően a Vértes-barátok által 1970-ben felújított Mátyás-kút völgyébe érkeztünk.
A szépen kialakított pihenőhely, a kulcsos-ház és a kút is igen romos állapotban volt, a Pachmann János és Csorba György természetbarátok emlékére felállított szobor is kissé megrongálódott. A ház előtti bükkfán a Millennium emlékére Szent Korona faragás található. ÉNY felé tovább haladva erős emelkedőn vezetett tovább az út, majd rövid sétaút után az erdészeti műút felé visszafordulva bükkös, páfrányos erdőben jutottunk ki a kék sáv piros sáv kék kereszt elágazáshoz. Innen a Vörös-lyuk alatt elhelyezkedő ligetes, csalános, elég párás úton jutottunk el a Szarvas-kút alá. Kis kapaszkodón haladva hagytuk el a mára már szinte teljesen kiszáradt kutat, a romos esőházat. Újból kereszteztük a műutat és egy agyagos mélyúton értünk el egy kerítéssel körbevett tölgyirtás mellé. Nemsokára jobbról csatlakozott a zöld jelzés is, majd elhagytuk a bükkös mélyút mellett található, Rockenbauer Pál emlékére faragott képmás viselő fát is.
Következő állomáshelyünk a Vitányvár volt, melyet a zöld L jelzésen, meredek, csúszós ösvényen hódítottunk meg.

A Vértes hegység északi lejtőjén, Körtvélyespuszta fölött, a 417 m magas Nyerges-hegy közelében egy erdővel borított kisebb kúp tetején találjuk a szabálytalan, megközelítően ötszög alaprajzú, belsőtornyos, "háromsejtes" elrendezésű, kis területű vár romjait. A várnak egy-egy 2,5 m falvastagságú tornya és a kettő között egy udvara volt, melynek külső falai mintegy 6 m magasan épültek. A lakó- és egyéb épületek a védőfalak mellett helyezkedtek el. Mindkét torony kb. 15 m magasan ma is áll, tetején a védooromzat maradványaival. Nagyméretű ablaknyílásaiban kőkeretes, gótikus ablakok láthatók. Ma is megfigyelhetők az emeleteket elválasztó fafödémek helyei és a boltozat nyomai. A várat mintegy 4,5 m átlagszélességű fal szoros vette körül, a védofalat kívül árok és sánc övezte, majd 15-20 méterre újabb árok húzódott, ezzel is erősítve a vár védelmét. A vár keletkezéseinek idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Feltehetően az itt birtokos Csák nemzetség egyik tagja építhette a tatárjárás után. Várnagyként a Gut-Keled nemzetségből származó II. Mihályt 1319-1324-ben említik okleveleink, és mint királyi vár "Castrum Vitam, Vytam, Wyttam" alakban 1379-ben szerepel iratainkban. Albert király 1437-ben Rozgonyi István fiának, Jánosnak zálogosította el a várat, melyet I. Ulászló királytól adományként is megkapott. 1445-ben Újlaky Miklós foglalta el, 1448-tól zálogként bírta. V. László királytól 1453-ban Rozgonyi János, Rajnáld és Oszváth adománya lett, mely adományt Mátyás király 1458-ban. 1459-ben és 1460-ban megerősített. Mátyás halála után 1493-ban Csókakő várával együtt Egerváry László horvát bán, majd István zálogbirtoka. Egerváry István magtalan halála után, 1512-ben Kanizsai György horvát bán szerezte meg, kitol Kanizsai László országbíró örökölte. A kettős királyság idején János király parancsára 1534-ben, a fehérvári keresztesek konventje Héderváry István és fiait, Lőrincet s Györgyöt iktatta be "castri Wyttham in Albensi" birtokába. A török először 1529-ben ostromolta, majd 1543-ban el is foglalta. Később magyar kézre került, de 1559-ben újra a töröké, kiktől 1566-ban sikerült ugyan visszafoglalni, a következő évben azonban már újra a török birtokolta. Véglegesen Pálffy Miklós szabadította fel 1597-ben, és a következő évben felrobbantották, megakadályozva ezzel, hogy a török a vár falai közé befészkelhesse magát. A XVIII. századtól az Esterházy család tulajdona volt. Anyagát építési célokra használták fel, bár falai még ma is állnak – 6-16 m magasan.

A várban is eltöltöttünk egy kis időt – uzsonna, fényképezés, felfedezés – majd a DK-i oldalon a kék L jelzésen hagytuk el a romokat. Hamar leértünk a kőrises, a napsütés ellenére viszonylag hűvös völgybe, ahonnan folyamatos kapaszkodón értünk a Körtvélyes lábához. A hegyet megkerülve dimbes-dombos erdei úton, a Vadorzó-árkon át jutottunk ki közelben futó dózer útra. A Csikasz kutya emlékét őrző fafaragásnál a műúton folytattuk az utunkat. Kis botanikai műveleteket követően balra fordultunk és így értünk újra be az erdőbe. Körtvélyespuszta régi temetőjét elhagyva egy Mária-faragás jelezte, hogy megérkeztünk a rövid, ámde annál izgalmasabb Mária-szakadékba. Az utunk levezetett a vízmosás aljába, majd sziklazuhatagok, mászó sziklák között oldalazva jutottunk Csákányospusztára. Az erdő szélén álló turistaház mellet kijutottunk a műútra, melyen – most már nyílt terepen, napsütéses időben haladva beértünk a néhány házból álló településre. A romos istállóknál kis hídon jobbra kanyarodva átkeltünk a Csákány-patakon, majd a sípályák alatt az 1-es főút felé vettük az irányt. Az utat keresztezve egy nagy szántón vágtunk keresztül, ahonnan visszatekintve még a Vértes hegyei, előre nézve a Gerecse tömbje tekintett le ránk. Hamarosan megérkeztünk Szárligetre, ahol a vasútállomáson elhelyezett MTSZ bélyegzővel mai utunk utolsó lenyomatát is megszereztük. Az állomás melletti buszmegállóban megvártuk a Tatabánya felé közlekedő buszt, majd egyszeri átszállást követően este 7 óra körül érkeztünk vissza a Népligethez.

Folytassa a posta olvasását »