Egész korán volt a találkozó a Keleti-pályaudvar jegypénztárai elõtt. A megszokott reggeli "izgalmak" és a jegyvásárlás után zötykölõdve elindultunk Mátraverebély felé. Kisterenyén volt egy átszállásunk - a várakozási idõt hasznosan töltve körbejártuk az itteni kúriát és a parkját, majd a Mátraverebélyi bélyegzés után indultunk a túrára
Már az út eleje is mutatta, hogy ez nem egy könnyû kis erdei séta lesz. A vasút melletti szántókon átkeltünk, majd hatalmas lankák között, egyre feljebb haladtunk. A tavaszi erdõ még nem pompázott teljes díszben - a fák többsége még nem bontotta ki levéltakaróját. Az idõ "Szilárd" negatív jóslatai ellenére ragyogó volt. Több olyan területen is áthaladtunk, ahol az erdészek jelentõs "irtást" végeztek a faállományban. A Kõerdõ-tetõ északi gerince felöl csodálatos kilátás nyílt a Cserhátra és a Mátra északi részére. Találkoztunk fiatal õzgidákkal is, akik a jelenlétünket megérezve hamar odébb álltak. A Katalin-akna felett megmásztuk a Csalánost (470m), majd egy újabb meredek emelkedõ után értük el az Ágasvári-turistaházat (638m)
Itt nagyobb pihenõt tartottunk. Éppen ezen a napon rendezték meg a hatvani természetjárók a Mátra bérc teljesítménytúrát, amit személyesen is érzékelhettünk: rengeteg ember - fiatal és idõs egyaránt - sietõsen menetelt át a turistaház elõtti réten Szurdokpüspöki felé. Az elmondásuk alapján megtudtuk, hogy egy 56km-es túráról van szó, amit 13 óra alatt kell teljesíteniük. Nem rossz, mi? A XIII - XIV. században virágzó várból ma már semmi emlék nincsen. A tatárjárás után épült, 1265-ben említik elõször a nevét. A Tari család tulajdonában volt, és valószínûleg a török hódoltság ideje alatt rombolták le. A csúcs alatt található a turistaház, ami 1961-ben kapta jelenlegi formáját. Közvetlenül az épület mellett van az Ágasvári-forrás: sok megfáradt turista örömére. A turistaház jelenleg is mûködik, a büféjében mindenféle "életmentõ" italt és ételt lehet fogyasztani.
Az ebéd elfogyasztása, a készletek feltöltése és a soron lévõ bélyegzést követõen tovább indultunk a Kék jelzésen. Két csoportra osztódtunk: voltak, akik az OKT útvonalán vonultak tovább a hegyoldalban és voltak, akik az Ágasvár megmászására vállalkoztak. Sziklákon, köves utakon át lehetett megmászni a hegyet és a lefelé vezetõ út is elég kalandos volt. Természetesen a teljesítménytúrázók miatt igen nagy tumultus alakult ki egy-egy szûkületben. A Szamár-kõ sziklához meredek lejtõn lefelé jutottunk, majd a lentebb elhelyezkedõ sziklapárkányról ismét körbe néztünk a Mátra északi tájai felé. Itt újra egyesült a két csapat, majd a Mátra bérc fenyvesekkel tûzdelt vonulatán folytattuk az utat. Hamarosan elértük az ágas vári erdészeti szállító utat, és azon áthaladva a Kis-kõ déli oldalán ereszkedtünk le Mátraszentistván felé. A Hotel Jäger mellet elhaladva, a Hutahelyi-patak hídján átkelve találtuk meg a szálláshelyünket: a Mátrai Gyopár Vendégházat. Lepakoltuk a hátizsákokat, belaktuk a szobákat és rövid sétát tettünk a faluban: ekkor bélyegeztük le a túra füzeteket is. Este hat órakor átmentünk a közeli Vidróczki Csárdába, ahol a vacsora várt minket
A csárda a hírhedt mátrai betyár, Vidróczki Márton nevét õrzi. A tulajdonos elmondásából sokat megtudtunk Vidróczki legendájáról és a közeli falvak történetérõl. A vacsora egyébként fenséges volt - minden erre túrázónak ajánljuk kipróbálásra (az árak még megfizethetõek)
Kellemes fáradsággal magunkban tértünk pihenõre a jóízû ételek után, majd másnap reggel kakasszóra ébredtünk. A szendvicsek elkészítése, a reggeli és a csomagok felpakolását követõen folytattuk az utat a Kék jelzést követve. Mátraszentistvánról hamar átjutottunk Mátraszentlászlóra: a két falu csak pár lépésre van egymástól. A falu központjától meredek emelkedõn vezetett tovább az út. Átmentünk a Kút-hegyen található sípályán, a hegyoldal fáiról barkát gyûjtöttünk. Elhaladtunk a megszüntetett Piszkés-kút mellet, majd az obszervatórium kerítése mentén értük el a Piszkés-tetõ alját. A csillagvizsgáló mellet folytatódott az út: hatalmas fenyõfákat láttunk az út mindkét oldalán. A fenyveseken átvezetõ úton jutottunk fel a 936 méter magasasan található Lengyendi - galyára.
Itt hihetetlen látvány fogadott bennünket: a hegy oldalában szõnyegszerûen nõtt a tavaszi kikerics. Ez a gyönyörû kis virágocska beterítette az út mindkét oldalát. Fantasztikus volt. A hosszas fotózás után folytattuk tovább a gyaloglást Galyatetõ felé. A széles sífutó utakon értünk el a Biatlon lõtér mellé, a székely kapuhoz.
Innen rövid sétát követõen, a TV torony alatt haladva találtuk meg az 1935-ben épült kilátót a Péter-hegyesén (960m). A kilátótól leereszkedve pár lépés után megláttuk a galyatetõi Nagyszállót, ahol a következõ bélyegzõ várt ránk. Itt tartottuk az ebédidõt is: volt, aki palacsintával töltötte fel energia készleteit, más az elõre elkészített szendvicseket ette meg. A büfében még forralt bort is vásárolhattunk. A Mátra Ny-i része hosszú idõn keresztül ismeretlen volt a nagyközönség számára. Az 1894-ben épített menedékház az I. világháborúban elpusztult, az utána helyreállított épületet pedig a második világháborúban rombolták le. A Hotel Galyatetõ a két világháború között épült - gyakori vendég volt itt Kodály Zoltán is. Ma is színvonalas szállodának számít, a pihenni vágyók nagy örömüket lelhetik benne. Galyatetõrõl írja egy 1909-es gyöngyösi kalauz: "Ha a Kékes a Mátra feje, úgy Galya annak dereka." Soraink újbóli rendezését követõen tovább indultunk: utunk Galyatetõ mellet vezetett, a hegy oldalából csodás panoráma tárult elénk a Kékestetõre. Még a TV torony is jól látszott innen. A mûúton áthaladva egy csodás erdõbe jutottunk: az út bal oldalán fenyõerdõ, a jobb oldalán pedig bükkös volt. Gyönyörû fák, szép táj, jó társaság - kívánhat-e többet bárki is? Hamar elértünk a Nyírje-bércre, ahol egy kis idõre megpihentünk. Megettük a tízórait, gyönyörködtünk a csodás kilátásban - láthatók voltak a szemben lévõ hegyek (Nyeset vár, Kis-galya, Nagy-bükk) és a Csór-réti víztározó is. Kellemes sétával hamar elértük a Nyírjes erdészházat. A kapu mellett megtaláltuk az újabb bélyegzõt és a pecsételés után folytattuk az utat
A zöld jelzés elágazásánál elhaladtunk a Mátra talán legsötétebb fenyõerdeje mellet: még a távolabbi fatörzseket sem lehetett látni, majd átkeltünk a N. Lipót-folyás felett átkelve megkezdtük a hegymászást Mátraháza felé. Innen javarész bükkfák között mentünk. A fák alja, az aljnövényzet már zöld színben pompázott, így a fák szürkesége, a lombkoronák sötét színe és a zöld növények különös képet nyújtottak. A kereszteztük a Galyatetõrõl érkezõ mûutat, majd egy hirtelen emelkedõt követõen a Csór-hegy aljában találtuk magunkat. Itt megint kettévált a csapat: a többség a Csór-hegy (730m) megmászását és a Kós Károly kilátó megtekintését választotta a kék jelzésen, mások pedig az OKT úton haladtak tovább. Néhány száz méteres emelkedõt követõen értük el a hegycsúcsot, ahol szomorú látvány fogadott minket: a csodás kilátó, megrongált állapotban, elkorhadt tartó pillérekkel áll a csúcson, de az életveszélyes állapot miatt nem lehet feljutni rá. (Úgy gondoljuk, hogy kis költséggel és egy kis odafigyeléssel talán meg lehetne õrizni Magyarország látványosságait, és helyre lehetne állítani ezt és az ehhez hasonló kilátókat is.)
A hegyrõl lejutva a Mátra-nyeregnél egyesült újra a csapat és rövid gyaloglás után megtaláltuk az utolsó elõtti bélyegzõhelyet, a Vörösmarty-turistaházat is. Szusszantunk egy csöppet, de a busz hazaindulása miatt indulnunk kellett. Rövid ideig a mûút mellet vezetett a turistaút is, majd egy hirtelen jobbkanyarral egy kis hegyi patakon átkelve Mátraháza felé fordult. Innen még 500 métert sem kellett gyalogolni és megérkeztünk a mátraházai Volán buszállomásra. A csapat gyorsabbik része még éppen idejében érkezett a pénztárhoz (mert az 16 órakor bezárt) és így a bélyegzést is sikerült megoldani. 16.40-kor indult Budapestre a busz, a várakozás alatt elfogyasztottuk a megmaradt szendvicseket és a büfében pedig szomjunkat oltottuk. A hazafelé vezetõ úton még sokat beszéltünk az elõzõ napok alatt szerzett élményekrõl egészen a Népstadion busz végállomásig, ahol a túránk véget ért. Azt hiszem, egy nagyon jól eltöltött hétvégét tudhattunk magunk mögött és remélem mindenkiben mély nyomot hagyott Magyarország nem túl nagy (csak magas), de annál gyönyörûbb szeglete. Legközelebb újra találkozunk, remélem akkor is sokakkal találkozunk.
Folytassa a posta olvasását »