Vendég könyvünk Blogja!

Természetjárók emlékei

Csillaghegyi túra

A gyalogtúra árkon bokron keresztül tartott . - Bocs az árkokért és bokrokért - :)

November 16-a szombat, rövid túra kilátásban - olvasom az elõtte levõ csütörtökön a postaládámból -, annyira nekilendültem, hogy aznap már 08:40-kor leszálltam az 1-es villamosról, hogy a Szentlélek téri találkozón megjelenjek - lassan összejött a 16 fõs társaság, ebbõl ismertem már Attilát, Melindát, Tamást, Katit, Sanyát - Erzsikével, Judittal, Zolival, Ágival Antallal, Évával, Ilonával, Bencével, Gáborral, Ákossal most találkoztam elõször, de remélem, nem utoljára - a 18-as villamos kivitt minket a zöldbe, leszálltunk egy téglagyár elõtt és Attila vezényszavára: "Balra" azonnal elindultunk balra, majd rögtön vissza is fordultunk, hogy jobbra induljunk el, át egy nagy, szocreál betonoszlopokkal /valamikor lakópark épül itt - ennyit a természet elfoglalásáról *szerk./ csúffá tett mezõn és egy jó darabig nem is csináltunk mást, csak mendegéltünk beszélgetve - a kellemesen kora õszi idõben mindenki jó hangulatban volt - a rét zöldje ugyan már megfakult, de imitt-amott vadvirágok még voltak, késõbb le is fényképeztem õket - egy madáretetõszerû kilátóra rengetegen fölmásztak, hogy inoghasson alattuk a hosszú keményfából ácsolt létra persze egyenként és ezzel rengeteg idõ elment, úgyhogy észrevétlenül ki tudtam pihenni az elsõ néhány kilométer gyaloglást - én úgy döntöttem, a létraingás látványa kárpótol a felmenetel gyönyöréért és közben egy grapefruitnak gügyögtem magamban - kajánul kifaggattam õket, mit látni felülrõl, így megspóroltam a megtapasztalás élményét - egy vagány vékony fiatal nõre csodálkoztunk ezután, aki egy karon ülõ és kettõ, lábon járó kisgyermekkel vágott át egy szántón és úgy tartott felénk, mintha napközibe hozná a kicsiket - benézett az itteni szántóra, de nem találhatta meg, amit keresett, mert három másodperc múlva elindult vissza, ahonnan jött - szinte az õ vonzásában mi is elindultunk, mintha mindenkiben megszólalt volna egy belsõ hang, menjünk, nézzük meg, hova megy az idilli négyes, de már nem emlékszem, hogy láttuk volna, hogy valójában hova is távozott - folytattuk utunkat, én a grapefruit második felének elfogyasztását, a szántón, egyszer csak hallom, hogy túratársaim az egri várról beszélnek - elõször azt hittem, egy elõzõ túráról van szó - késõbb aztán a Kevélyek ölelésében vármaradványokat vettem észre és felkiáltottam: Minek a romjai azok ott a távolban?, senki nem mondta, de hülye vagy, ezt se tudod, hanem vidáman felvilágosítottak, hogy az az egri vár mása, a filmforgatáshoz építették - ja, persze, bólogattam, mintha csak most jutott volna eszembe - az ál-egri vár mint stabilnak látszó hely jól jött az éhezõ társaságnak, de itt a törökök gyaníthatóan jó munkát végeztek, mert nem mindenki fél fenekére jutott ülõhelyként várfal - nekem szerencsém volt, mert találtam egy cölöpöt, átmérõje körülbelül 25 centi volt, de egész jól lehetett rajta néhány fügét elfogyasztani - a fügém egyébként érdeklõdést keltett, amíg ki nem derült róla, hogy az, ami, mert azt követõen néhány lekicsinylõ grimaszt kapott üdvözlésül - utóbb sajnáltam, hogy nem hoztam el otthonról az ananászt és a maláji tõrömet (kris), mert a nagytestû déligyümölcs nyílt színi felbontását még nagyobb érdeklõdés kísérte volna - az evésnek Attila mindig hamarabb véget vet, mint egy adag gyaloglásnak, így újra elindultunk, ezúttal is balra, ahonnan megint vissza kellett fordulni - javaslatként a jövõ túrákra felterjeszteném: ennyi jóindulattal és energiával akár azonnal a jó irányba lehetne elindulni - vagy ez stratégia lenn? - tele hassal felfelé menni nem túl gyomorbarát dolog, de ezt a sziklákon felfelé menet már nem nagyon értem rá megbeszélni senkivel, mert azon voltam, hogy lehetõleg jó helyre tegyem edzõcipõvel díszített piskótáimat - Sanya jött mögöttem és segített lihegni nekem, de ez az õ szájából csak mûlihegés volt persze, nekem viszont segített szétesõben lévõ lelkierõmet összeszedegetni - nem szégyellem bevallani, hogy nem volt gyerekjáték fölmásznom - de mikor végre fölértünk a tisztásra, már boldogan konstatáltuk, hogy 1 óra van, vége a túrának! - a nap elmosódottan és pontosan 1 órát mutatva sütött a homályon keresztül, a völgy pedig csodálatos látvány volt - imitt-amott piciny vadvirágocskák melengették a szívemet - a lefelé vezetõ út aztán már nem volt nehéz, csak a térdeket tette alaposan próbára - késõbb már csak apró-cseprõ eltévedések növelték a túra idõtartamát - a hegy aljában aztán Attila megmutatta a távolban lévõ csillaghegyi lakótelepet, látjátok, már csak ez a kis távolság van hátra és máris ott vagyunk - a kis távolság legalább még egy órába került, de az se volt dagonya nélküli - a végére hagytam a köszönetet, mert az csak annak jár, aki végig tudta olvasni kisdolgozatomat: köszönöm minden kedves lánynak és fiúnak, hogy ezt a csodálatosan langyos szombati napot együtt tölthettem velük kedvenc hegységem dombjai között - Isabel