Vendég könyvünk Blogja!

Természetjárók emlékei

Bükki - túra

A gyalogtúra a Dédestapolcsány – Mályinka – Szõlõ-kõ – Pirító-kõ – Dédesi-vár – Kisvár – Verebecvár - Ördög-oldal – Bánkút – Bálvány (Petõfi-kilátó) – Ómassa – Garadna (vasútállomás) útvonalon tartott.

Az elmúlt idõszakban visszajáró lelkek lettünk a 6:25-ös buszon. Szombat reggel újra gyülekeztünk az ideiglenesen létesített Volán buszállomáson a Népstadionnál. Nyolcan indultunk útnak, szerencsére mindenki eljött. Az ismert útvonalon haladva 9:40-re után már Dédestapolcsányon voltunk. Sûrû bozótoson átvágva mentünk be a Nagy-kõhöz, a helyiek sziklamászó-gyakorlóhelyéhez. Fényképezés után az országúton indultunk el Mályinka felé. A dimbes-dombos mezõk felõl már tisztán láttuk a Dédesi-várat, a Kisvárat, a Bálványt, a Bükk északi vonulatát. Hamar elértük Mályinkát, megkerestük a helyi italboltot, ahol bélyegeztünk. Az italbolt melletti vegyesboltban feltöltöttük a készleteinket, majd tovább indultunk. A református templomot és a vele szemben elhelyezkedõ haranglábat elhagyva egy kis tó – valószínûleg pisztráng keltetõ – mellett kapaszkodtunk fel a falu határán fekvõ szántóföldek mellé. Innen már erdõben vezetett az út. Viszonylag könnyû, séta jellegû, hol emelkedõ – hol lejtõ erdei úton értünk fel a Szõlõ-kõre, ahonnan egy kis sziklapadról visszaláttunk az kis falvakra. Innen lefele haladtunk, gyorsan lejutottunk a Barócz-patak partjára. Sötét patakparton haladtunk elõre, csak néhol sütött be egy-egy kis vágáson a nap. Jobb oldalon mellettünk a Dédesi-várhegy magaslott. A ránk váró emelkedõ nem sok jót sejtetett. Szerencsénkre a szárazság miatt a talaj nem volt felázva, nem csúszott, így nekivághattunk a meredek hegyoldalnak. A rendkívüli emelkedõt magunk mögött hagyva a Kisvár-Dédesi-vár nyeregben szusszantunk pár percet, s innen a sziklákon keresztül másztunk fel a vár romjaihoz. Akinek van kitartása, bátorsága és nincs tériszonya, annak mindenképp érdemes itt felmászni, ugyanis csodálatos kilátás nyílik a sziklákról a Kisvár és a Bükk belseje felé. Nehéz ettõl a látványtól elszakadni. Itt tartottuk az ebédszünetet. 1247-ben a várjobbágyok eladták a várépítésre alkalmas Dédeskõ egy részét a Miskolc nembeli File zágrábi prépostnak és testvéreinek, akik a birtokot rövidesen továbbadták az Ákos nembeli Endrew fia Ernye bánnak, aki 1254 elõtt a várat felépítette. Ernye bán fia István és unokái Kopasz nádor oldalán harcoltak Károly Róbert király ellen. A lázadókat a debreceni csatában legyõzték és István fiai a dédesi várba menekültek, amelyet a király ostrommal elfoglalt. 1525-ben az ostrom során rommá lett várat Károly Róbert parancsára újjáépítették. A király rendes várnagyot tartott benne. 1431-ben Borbála királyné a dédesi várat Rozgonyi Istvánnak elzálogosította, majd 1438-ban a visszaváltott várat Albert király a Pálóczyaknak adományozta. A Pálóczy család utolsó tagja mohácsi csatában meghalt, ezután a vár Szapolyai Jánosé lett. Szapolyaitól a Ferdinánd párti Perényi Péter szerezte meg. Tõle 1548-ban fia Gábor örökölte. Perényi Gábor örökös nélkül halt meg. Halála után a király a várat Erdõhegyi Boldizsárnak adományozta. 1567 április elején Bárius István várkapitánysága idején Hasszán temesvári pasa ostrommal foglalta el. A tizenöt napos ostrom során tarthatatlanná vált várat õrsége titkos alagúton elhagyta és az elõre aláaknázott tornyot a bevonuló törökök alatt felrobbantották. A megmaradt falakat a török rombolta le és ezt követõen már nem állították helyre. A pihenõ alatt felfedeztük a romokat: megnéztük az omladozó falmaradványokat, egy torony (?) alapjának maradványait. A pihenõ és az ebéd után a kék L jelzésen kezdtük meg az ereszkedést. Rövid idõn belül, még a csúcs közelében jutottunk ki egy sziklás perem tetejére, ahonnan szintén csodálatos panoráma tárult elénk szinte minden irányban: láttuk a kiinduló pontot, Dédestapolcsányt, Mályinkát, a Vár- és Recem-völgyet, a Mártus-követ, a Bálvány-hegyet. Ide tényleg megérte felmászni! Hamarosan ismét a nyeregben találtuk magunkat. A jelzést követve a Kisvár sziklatömbje alá értünk. Itt aztán fel kellett használnunk minden sziklamászó képességünket is, hogy feljussunk a szirt tetejére. Az 594 méter magas szikla hegyen ért minket az újabb meglepetés: az ÉNY felé, a Dédesi-várhegy irányába gyönyörû kilátást tárult elénk, D felé pedig a csodálatos hegyvonulatok kápráztatták el a szemet. A fényképek elkészítését követõen leereszkedtünk a hegy alatt található táborhelyig, majd itt eldöntöttük, hogy nem ereszkedtünk vissza a Barócz-patak völgyébe a S jelzésen, hanem a Vásárhely-kõ alatti nyergen keresztül a Verebecvár kúpja felé indulunk. A hegy oldalán haladva, erõs napsütésben értük el a földvár maradványit, majd hamarosan a balról csatlakozó, a patakvölgy felõl érkezõ kék jelzést követve az Ördög-oldal meredeken emelkedõ kõtörmelékes útján kapaszkodtunk felfelé. A fák között néha-néha kilesve még láthatóvá vált az eddig megtett út is. Egy rövid, mûúton megtett szakaszt követõen kis ereszkedés után értük el a bánkúti Síház épületét. A büfé helységének elfoglalása után folyadékszükségletünk pótlása következett. Miután teleittuk magunkat a fenti teraszon bélyegeztünk az igazoló füzetekbe, majd a Petõfi-kilátó felé vettük az irányt. A Fehér Sas Panzió (volt turistaház) mellett jobbra kanyarodva indultunk el, néhány lépés után a Z+ jelzésen pedig NY felé mentünk. A Bálvány hegy tetejére 15-20 perc alatt értünk fel az emelkedõkkel tarkított úton. A Bálvány a Bükk második legmagasabb csúcsa (956 méter). Neve a pogány korra utal, rajta a rádióadó mellett fémkilátót építettek (Petõfi-kilátó), amirõl csodás körpanoráma tárult elénk. A mai napi utunk, a NY-i hegycsúcsok, a D felé esõ „kövek” kúpja mind-mind látszott a csodás napsütésben. A kis kitérõ után mai túránk utolsó szakasza következett: a Z+ jelzésen visszafordultunk Bánkút felé, majd a Síház aljától a S+ jelzést követtük. Itt a Száraz-völgyben ért minket a következõ csoda: az út mindkét oldalán hatalmas lapu levelek nõttek, olyanok, amilyeneket még eddig sosem láttunk. A völgy a neve ellenére nem volt kifejezetten száraz. A kis patak, a sok vízi növény igazi páradús erdei utat biztosított. A szurdok két oldalán elhelyezkedõ sziklatömbök között értünk ki a hegyvonulat mélyén megbúvó Ómassa falucskába. Mivel a 17.15-kor induló 15-ös busz éppen az orrunk elõtt hagyta el a megállót, úgy döntöttünk, hogy sétálunk még egy keveset. A mûúton haladva Garadna vasútállomás felé indultunk el. Sajnos a vasút csak jóval késõbb indult volna, így az addigra Minket utolérõ (17:50-es) busszal mentünk Miskolcra. 1 óra múlva már a Tiszai-pályaudvaron találtuk magunkat, ahonnan élményekkel gazdagon, kissé fáradtan értünk haza Budapestre.