Kerékpár útközbeni karbantartási tanácsok
Ha kerékpározásunk során otthonunktól
eltávolodunk, előbb vagy utóbb szembesülni fogunk egy olyan helyzettel, ahol
útközben kell egy hibát megoldanunk. Erre célszerű felkészülni mind a szükséges
eszközök, szerszámok tekintetében, mind a leggyakrabban felmerülő hibák
megoldásának elsajátításával. Mindig egy utazó alap szerszámkészlettel induljunk
útnak, így a hibák döntő többségét gyorsan, szakszerűen meg tudjuk oldani.
Vészhelyzetekben – az otthoni szereléssel, karbantartással, felújítással
ellentétben – általában csak egyetlen problémát kell megoldani. Ilyen lehet egy
defekt megjavítása vagy egy elszakadt bowden cseréje. Ha ennél nagyobb a gond,
zsebünkben a mobiltelefon, megrendelhetjük a hazaszállítást …
Defekt:
A leggyakoribb felmerülő hiba, mely ellen nem sokat tehetünk (még a profi
versenyzők életét is megkeseríti), a rettegett defekt. Azért a megelőzés terén
van tennivalónk: az indulás előtti rendszeres ellenőrzés során vizsgáljuk meg a
köpeny futófelületét, és távolítsuk el a beékelődött szilánkokat (lehet, hogy
néhány fordulat múlva áthatol a belső gumi falán…) Emellett vizsgáljuk meg az
oldalfalat is, nagyobb repedések esetén cseréljük ki a köpenyt. Menet közben
pedig kerüljük ki az üvegszilánkokat, kátyúkat, így valamelyest csökkenthetjük a
defektek gyakoriságát, de kizárni teljes egészében nem tudjuk. Ha utolér a
végzet, a következő módon járjunk el:
A lépések a következők:
|
 |
- oldjuk ki a féket és a patentszárat, első kerék esetében lazítsuk ki a
patentszár rögzítőanyáját, míg a hátsó keréknél először váltsunk a
legkisebb lánckerékre, majd a kerék kivételénél húzzuk hátra a
váltókanalat, majd emeljük ki a kereket
- a köpenyt a gumiemelő szerszámok segítségével emeljük át az abroncs
peremén, a szorosan ülő köpenyek esetében két szerszámot rögzítsünk a
küllőkhöz, majd a harmadikkal haladjunk tovább
- ha a külső gumi az egyik oldalon teljes egészében „átbukott” a
peremen, a szelepnél kezdve húzzuk ki a belső gumit
|
|
 |
- ha belsőt is hoztunk magunkkal (ajánlott), nem kell foltozással
vesződni, viszont ebben az esetben is meg kell határozni, hogy mi okozta a
defektet: tapogassuk végig a köpeny belsejét, illetve vizsgáljuk meg
külsejét, hogy megtaláljuk az esetleg még mindig beékelődött szilánkot. Ha
a lyukas belsőn két párhuzamos nyílás van, akkor a maga az abroncs pereme
okozta a sérülést, azaz a kereket „felütöttük”, ha a belső agy felöli
oldalán van a sérülés, akkor azt a védőszalag hiányossága okozta
|
|
 |
- belső gumi hiányában a lyukat meg kell foltozni: dörzspapírral
édesítsük fel a sérülés körül a belső gumi felületét, majd közepesen
vastag rétegben kenjünk rá vulkanizáló oldatot, és hagyjuk öt percig
száradni. Ezután helyezzük rá a fóliáról frissen lehúzott foltot, nyomjuk
erősen rá, majd távolítsuk el a külsején lévő celofánt
|
|
 |
- ellenőrizzük a gumi állapotát, ha 1 cm-nél hosszabb vágás van rajta,
akkor annak belsejére is vulkanizáljunk foltot, ha a védőszalag nem
takarja
- valamely nyílást, igazítsuk meg, majd otthon cseréljük ki
|
|
 |
- a belső gumit a szeleptől kiindulva helyezzük vissza a köpenybe, majd
az utóbbit – ha lehetséges – gumiemelő használata nélkül „buktassuk át” az
abroncs peremén
- pumpáljunk egy kevés levegőt a gumiba, igazítsuk meg a fekvését, majd
helyezzük üzemi nyomás alá
- a kereket szereljük vissza, majd rögzítsük a patentszárat és a féket,
és ellenőrizzük az utóbbi megbízható működését
|
Lánchiba:
|
 |
- A második leggyakoribb út közben fellépő hiba a lánc szakadása vagy
beszorulása. Beszorulás esetén meg kell próbálni ugyanott kibújtatni, ahol
bebújt, tehát általában az első lánckerekek és a láncvilla közötti résen.
A lánc rugalmas, de mint tapasztalni fogjuk mégsem eléggé. A beszorulást a
lábunk erejével értük el, így kézi erővel nehezebb dolgunk lesz, de a
hajtókar forgatásával sokszor sikert érhetünk el. Ha nem sikerül, bontsuk
meg a láncot, majd az alábbiak szerint szereljük össze.
|
|
|
|
|
 |
- Régebben a láncok ritkán szakadtak, manapság a rendkívül keskeny 9
vagy 10 fokozathoz tervezett darabok sajnos annál gyakrabban. Sok esetben
a szakadást a helytelen összeszerelés vagy a lánc korábbi beszorulása
során elszenvedett sérülés okozza. A szakadás során az egyik szegecs
kicsúszik a külső lap nyílásából, és a lánc szétnyílik. A teljes szakadás
előtt a váltóból érzékelhető a kattogó hang, így ilyen esetben azonnal
álljunk meg, és vizsgáljuk meg a lánc állapotát. Ha a lánc teljesen
szétnyílik, elszakad, sokkal nehezebb lesz megjavítani, tönkre teheti a
váltókat, a vázat, illetve ez eséshez, illetve komoly sérüléshez is
vezethet.
|
| |
|
|
 |
- A szegecs láncbontóval történő visszatolása csak átmeneti megoldás,
otthon a láncot ki kell cserélni. (10 fokozatú láncok esetében hazafelé
kis pedálnyomatékkal hajtsunk!) Ha a külső lap elhajlott, szereljünk ki az
adott szempárt: ehhez préseljük ki a következő szegecset úgy, hogy az
egyik külső lapban még „üljön”, majd a hibás szempár eltávolítása után a
kitolt szegecset préseljük vissza.
- Ha viszünk magunkkal patentszemet, akkor a láncbontóval csak a sérült
külső lapokat kell eltávolítani, majd a tartalék patentszemmel
összekapcsolni. Ebben az esetben a lánc szerelés után is teljesen
terhelhető, később sem szükséges cserélni, legfeljebb ha a szakadást a
túlzott kopás okozta.
|
|
|
|
|
|
|
Abroncssérülés/küllőtörés:
A lépések a következők:
|
 |
- Ha esés, ütközés vagy kátyúba hajtás miatt az abroncs megsérül
(„nyolcast kap”), és már nem képes elfordulni a fékpofák vagy a váz
érintése nélkül, akkor a nálunk lévő küllőkulccsal centrírozni kell a
kereket. Küllőtörés esetén a törött küllőt célszerű kicserélni, ha nincs
tartalékküllő, a lehető legpontosabban szedjük ki a „nyolcast” a kerékből.
- A küllő cseréjéhez állapítsuk meg, hogy melyik küllő törött, majd
csavarjuk ki a küllőanyából, és távolítsuk el a másik végét is. Ez a hátsó
kerék meghajtás oldalát leszámítva nem nehéz feladat: ez utóbbi esetében a
lánckeréksor leszerelése nélkül nem tudjuk a munkát elvégezni. A tartalék
küllőt fűzzük a régi helyére, majd centrírozzuk a kereket.
|
|
|
|
|
 |
- A centrírozáshoz vizsgáljuk meg, hogy melyik irányba üt a kerék. Ha
nem hiányzik küllő a kerékből, akkor az ütés irányába az agyperem felé
haladó küllőket fél fordulattal lazítsuk, majd a szomszédos kettőt
(amelyek az ütés irányával ellenkező agyperem felé futnak) fél-fél
fordulattal feszítsük meg. Addig folytassuk a munkát, míg az abroncs már
nem érinti a fékpofákat, majd vigyük a kereket szerelőhöz, esetleg otthon,
centrírozó állványunkon orvosoljuk a problémát.
- Abban az esetben, ha hiányzik egy küllő és nincs tartalék, csak
lazítsuk a vele szomszédos két küllőt, míg nem sikerül használható
állapotba hozni a kereket. (Az út menti centrírozástól különben se várjunk
tökéletes megoldást.)
- Hazafele ne hajtsunk gyorsan, kerüljük a sprinteket és a bedőlős
kanyarodást. Ha nem sikerül a fékpofa súrolását kiküszöbölni, oldjuk ki a
féket, de ellenőrizzük, hogy még így is maradjon valamennyi fékhatás.
- Ugyanígy kell eljárnunk, ha nem vittünk magunkkal küllőkulcsot, de ha
a vázhoz is hozzáér a kerék, próbáljuk meg kézi erővel kiegyenesíteni az
abroncsot (támasszuk a kereket falnak vagy fának, de legjobban tesszük, ha
nem kerékpáron térünk haza.
|
| |
|
Váltótörés
A lépések a következők:
|
 |
- Az első átdobó ritkán hibásodik meg, ha mégis úgy hajlana el, hogy ez
akadályozza a lánc elhaladását, akkor legegyszerűbb olyan helyzetbe
hajtani a terelőlemezeit, hogy valamely váltóállásban a lánc elférjen.
Érdemes a kis lánckereket szabaddá tenni, mivel így emelkedőre is fel
tudunk hajtani.
- Esetleg az első váltó teljes egészében leszerelhető, ha a
terelőlemezek csavarral kapcsolódnak egymáshoz (máskülönben a láncot is
meg kellene bontanunk a váltó leszereléséhez.)
- A szabadon lógó bowdent rögzítsük a vázhoz.
|
|
|
|
|
 |
- A hátsó váltó esetében több hiba is felmerülhet, és ennek függvényében
több megoldás kínálkozik. Ha a felső terelőgörgő törött el vagy esett ki,
csavarozzuk ki az alsót és tegyük a helyére, majd az alsó helyére
kötegelővel rögzítsük a kerékszelepet rögzítő anyákat.
- Ha a görgőt megtaláltuk, de a csavarját nem, a kulacstartóból
szereljük ki a csavart, és azzal pótoljuk.
- Ha a váltó egy bukás miatt kis mértékben elhajlik, próbáljuk meg
finoman kézzel visszahajtani, majd állítsuk be a váltót. (Hazafele ne
használjuk a két legszélső fokozatot.)
- Ha ennél súlyosabb a hiba, bontsuk, majd rövidítsük meg a láncot (lásd
láncszerelés!) és így iktassuk ki a váltót.
- Válasszunk olyan áttételt, mely a lehető legfeszesebben tartja a
láncot, és kényelmes áttételt biztosít.
|
Bowdenszakadás:
Az első váltó bowden szakadása esetén kössük el a felesleges darabot, és a kis
lánctányéron folytassuk utunkat. A hátsó váltó bowden esetében így csak a
legkisebb (vagy legnagyobb) hátsó lánckerék lesz használható, mely nem biztosít
kényelmes áttételt. Állítsunk a váltó végállás csavarján úgy, hogy a harmadik
lánckeréken fusson a lánc. Forgassuk a hajtókart, és a csavarral állítsuk be a
legcsendesebb működést. A fék bowden szakadásán kizárólag a csere segít, ennek
hiányában hajtsunk lassan és óvatosan hazafelé.
Nyereg-/nyeregszár-/kormánytörés:
Ha a nyeregpálca törik el, rögzítsük úgy a nyerget, hogy a bilincs mindkét
törött véget rögzítse, és ezután ne nagyon nehezedjünk a nyeregre. A bilincs
vagy a nyeregszár törése esetén szereljük ki a csövet, és nagy áttétellel állva
hajtsunk hazáig. (Felfogható egy jó kemény edzésnek!) Ha a kormány megreped, vagy
eltörik, legjobb, ha telefonos segítséget kérünk, és nem kerékpárunkon térünk
haza. Esetleg ha a törés pontosan a kormányszár mellett található, fogjuk be a
törés két oldalán a kormányt, és rendkívül óvatosan kerekezzünk haza.
Általános elővigyázatosság
- mindig legyen nálunk elegendő folyadék
- minden esetben tudjon valaki arról, hogy merre kerékpározunk és mikor
vagyunk várhatóak
- egy óránál hosszabb út esetén vigyünk magunkkal ennivalót is
- legyen mindig nálunk mobiltelefon
- délutáni kerékpározáshoz vigyünk magunkkal egy tartalék réteg öltözéket
- használjunk fejvédőt
- hajtsunk óvatosak a kavicsos/murvás utakon
- ne hajtsunk hosszú ideig teljesítőképességünk határán: ez teljes
kifáradáshoz, vércukorszint-eséshez vezethet
- kerékpárunk mechanikailag legyen mindig kiváló formában.
Forrás: BikeMag
Képek: Zinn alapján BikeMag
|